Absztrakt Felhívás

A Szervezőbizottság a résztvevők aktív részvételére számít, ezért felkér minden érdeklődő kollégát absztrakt benyújtására. Az absztraktokat az oldal alján található linken keresztül, a szervezőiroda on-line absztrakt rendszerét használva kell bejelenteni.

Fő témák

»  Belgyógyászati előadások
»  Manuális előadások

Prezentáció módja

Az előadásokhoz számítógép és számítógépes projektor áll rendelkezésre. Kérjük, hogy előadásaikat MS PowerPoint prezentáció formájában készítsék el. A vetítéshez a program legfrissebb verziója áll rendelkezésre, ezért a korábbi verzióban készült prezentációk is levetíthetők.

Figyelem: mozgóképet tartalmazó prezentáció esetén kérjük a mozgókép tömörítésére használt program (kodek) telepítő verzióját is hozzák magukkal. Bár technikus kollégáink telepítik a leggyakrabban használt kodekeket, előfordulhat, hogy az Ön által használt program mégsem lesz elérhető. Ha prezentációja mellé elmenti a telepítő fájlokat, a mozgóképeket biztosan le lehet majd játszani a kongresszuson is. Technikai információkat érintően kérjen segítséget intézete rendszergazdájától!

Absztrakt instrukciók

1. A Tudományos Bizottság kizárólag az absztrakt felhívásban közölt instrukciók alapján elkészített absztraktokat fogadja el (tagolás, formázás). Részletek alább.
2. A szerzők felhatalmazzák a Tudományos Bizottságot, hogy a kisebb helyesírási és formai hibákat kijavítsák.
3. A beküldött absztraktok a Tudományos Bizottság értékelése alapján kerülnek szóbeli előadás/elektronikus poszter/nyomtatott poszter besorolásra.
4. A szóbeli előadásba sorolt előadások hossza 8+2 perc. A prezentáció minden oldalát kérjük sorszámozni (aktuális oldalszám/összoldalszám), és minden oldalon fel kell tüntetni a fejlécben a szerzőt és az előadás címét.
5. Az előadók védelmében az elôadások a levetítés után szigorúan törlésre kerülnek adatvédelmi okok miatt.


»  Az absztraktok beküldési határideje: 2015. október 04.
»  Absztraktok elfogadás: 2015. október 16.
Cím: maximális hossza szóközökkel: 200 karakter.
Előadó: itt adja meg az előadó nevét
Szerzők: Az absztrakt összes szerzőjét adja meg itt, elsőként az előadót írja. Az előadás szerzőit ebben a sorrendben tüntetjük fel a programban. Maximális hossza szóközökkel: 200 karakter. A nevekhez ne használjon csupa nagybetűt, és ne használjon tudományos fokozatokat.
Intézet: A szerzők intézeteit és a várost sorolja itt fel! Maximális hossza szóközökkel: 200 karakter.
Absztrakt szöveg: Maximális hossza: 500 szó. Kérjük használja az alábbi tagolást:
CÉLKITŰZÉS Adja meg itt az absztrakt céljainak rövid összefoglalását.
MÓDSZER Írja le a használt módszert.
EREDMÉNYEK Foglalja össze a kapott eredményeket.
KÖVETKEZTETÉS Írja le, milyen következtetések tehetők munkája alapján.
Formázás: A webes felület használata előtt javasolt szövegszerkesztőben előzetesen ellenőrizni a megszerkesztett szöveg statisztikáját (karakterek száma, szavak száma). A rendszer csak formázatlan karaktereket fogad el, minden formázás elveszik a feltöltés során. Képek, táblázatok megjelentetésére nincs mód.

Beküldés

Az alábbi gombra kattintva egy bejelentkező ablak nyílik fel, melyben regisztrálnia kell. Ez a regisztráció az absztrakt-kezelőrendszer használatához szükséges és nem azonos a kongresszusi regisztrációval! Absztrakt regisztrációhoz néhány adatat megadása után a rendszer belépési jelszót küld emailben, melyet az absztraktok rögzítéséhez Önnek használnia kell. A rendszer használatával kapcsolatos esetleges kérdéseivel forduljon kollégánkhoz !

Az absztrakt beküldés a szerver költöztetése miatt átmenetileg szünetel. Absztraktját pár óra múlva küldheti be, kérjük látogasson el hozzánk újra!