Köszöntő

Meghívó a Magyar Ortopéd Társaság 62. Kongresszusára

A Magyar Ortopéd Társaság döntésének megfelelően a két vidéken szervezett kongresszust követően a 2019-es MOT kongresszus újra Budapesten és a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikája által kerül megszervezésre.

Remélhetőleg a kongresszus szakmai tudományos programja mind az ortopéd, mind a traumatológus, mind a gyógytornász, rehabilitációs és más mozgásszervi betegséggel foglalkozó kollégáink számára is szakmailag érdekes programot fog majd nyújtani. Várhatóan a tudományos témák szélesen felölelik majd az ortopédia és gyermekortopédia szerteágazó tudományterületeit. A kongresszus szervezőbizottsága reméli, hogy a kongresszuson résztvevő kollégák a tudományos tartalommal elégedettek lesznek, míg a kongresszus mellett szervezett programok pedig kellemes élményt nyújtanak a résztvevőknek és kísérőiknek.

A szervezőbizottság és a magam nevében is szeretettel várjuk Önöket 2019-ben Budapesten.


Tisztelettel,


Prof. Dr. Szőke György
a Kongresszus elnöke

Tisztelt MOT Kongresszusi résztvevők! Kedves Kollegák!

Nagy öröm számomra, hogy az ortopéd vezetőség nevében köszönthetem a 2019. évi 62. MOT Kongresszus résztvevőit.

Korábbi megállapodásunknak megfelelően minden harmadik évben a MOT Kongresszus Budapesten kerül megrendezésre, így a 2017.évi Nyíregyházi és a 2018. évi Győri Kongresszusok után ismét Budapesten tartjuk kongresszusunkat és ezúton szeretnék köszönetet mondani Szőke György professzor úrnak, aki elvállalta a Semmelweis Egyetem patronálása mellett a Kongresszus szervezését. Szintén köszönet illeti az Asszisztencia Kft-t és munkatársait a Kongresszus szervezéséért, valamint a külföldi és magyar cégeket, kiállítókat, hirdetőket, mert az ő anyagi támogatásuk nélkül e Kongresszus nem valósulhatna meg.

Ezúttal önálló ortopéd kongresszusról van szó, melyen azonban az aktuális témák miatt is bizonyára számos traumatológus és reumatológus kollega, rehabilitációs szakember is részt vesz. Külön öröm számunkra, hogy külföldi előadók is emelik a Kongresszus tudományos színvonalát, valamint ismét megrendezésre kerül az EFORT Fórum, melynek keretén belül elismert nemzetközi tekintélyek tartanak előadást a váll körüli csont- és lágyrész tumorok sebészetéről.

Végezetül remélem, hogy a hasznos kongresszusi időtöltés mellett mindenkinek jut ideje dinamikusan fejlődő fővárosunk kínálta élmények szerzésére is.


Prof. Dr. Szendrői Miklós György
a MOT elnöke