Köszöntő

Tisztelt Kézsebészek és kézsebészet iránt érdeklődő Kollégák,
Kedves Barátaim!

2018-ban is immár szinte megszokottan a Miskolci Kézsebészeti Centrum szervezésében kerül megrendezésre a Magyar Kézsebész Társaság éves Kongresszusa. A 2017-es év kiemelkedően dolgos, telített és izgalmas kézsebészeti eseményeihez képest idén egy nyugodtabb, barátibb, bensőségesebb hangulatú kongresszust tervezünk megszervezni.

A Magyar Kézsebész Társaság miután bizonyította a világ, majd Európa kézsebészeinek, hogy képes kimagasló szakmai fórumok összehozására, lebonyolítására, most új feladat előtt áll. Ez a feladat, a kézsebészet megújítása, szinten tartása, a sokszor kedvezőtlen szakmapolitikai trendek ellenére nem megvalósíthatatlan de ehhez kemény szorgalmas munkára, összefogásra és egységes akciótervre van szükség.

Ennek a folyamatnak lehet az egyik első állomása a számunkra már megszokott vendégszerető, pihentető, barátságos hajdúszoboszlói környezet. Szeretettel hívunk meg mindenkit aki szeretné megosztani véleményét, tudását, tapasztalatát a Magyar Kézsebészet közösségével.

Baráti üdvözlettel



Dr. Szabó Zsolt
a kongresszus elnöke