IDŐPONT VÁLTOZÁS !!!

Tisztelt Érdeklődők,
korábbi és jövőbeni kongresszusi Résztvevőink!

A Magyar Artériás Stiffness Társaság Elnöksége örömmel jelenti be, hogy a szervezési nehézségek miatt elhalasztott idei kongresszust 2012-ben mégis meg tudjuk rendezni.

Az új időpont és helyszín: 2012. november 8-10., Szolnok.
A szimpózium egyben közös rendezvénye lesz a hagyományosan ebben az időpontban megrendezésre kerülő Szolnoki Hypertonia Napnak, így a közös kongresszus teljes neve: 8. Szolnoki Hypertonia Nap és a Magyar Artériás Stiffness Társaság 8. Nemzetközi Szimpóziuma.

Természetesen mindkét rendezvény hagyományait igyekszünk felhasználni, számos megszokott külföldi és hazai szaktekintélyt meghívunk, így a rendezvény hivatalos nyelve a magyar és az angol lesz (szinkrontolmácsolás végig biztosítva lesz), tervezünk korábban nagyon sikeresnek bizonyult vita-szekciókat, poszter-szekciót, valamint gazdag kulturális és kulináris programokat, zenés-táncos estet.

A kongresszus témáját változatlanul a szimpatikus túlműködés, és annak különböző vonatkozásai köré építjük fel, így valódi interdiszciplináris fórumra van kilátás. A téma alapján számítunk a háziorvos kollégák mellett a belgyógyászok, kardiológusok, nephrológusok, hypertonologusok, lipidologusok, diabetológusok, de a nőgyógyászok, alvásspecialisták, neurológusok és a gyermekgyógyászok, valamint rezidensek, PhD-hallgatók és medikusok érdeklődésére és aktív részvételére. Elkötelezettek vagyunk a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, elsősorban a környező országok szakembereivel. Rendezvényünk így egy olyan multidiszciplináris és multinacionális konferencia lesz, amilyennek Szolnok korábban még nem adott otthont. Szolnokon minden adott a sikeres lebonyolításhoz: a kulturált helyszín, a Szolnoki Főiskola lehetőségei, a Tiszaliget csendes, sportos, családias miliője, a város nevezetességei ideális környezetet teremtenek egy igazán hasznos konferencia megrendezéséhez.

Szeretettel várjuk Szolnokon a Szervezőbizottság nevében:


dr. Herczeg Béla, a kongresszus és a Szervezőbizottság elnöke
dr. Illyés Miklós a kongresszus társelnöke, a MAST elnöke
dr. Benczúr Béla, a MAST főtitkára"