Meghívó

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Tagtársak!


Ha december, akkor Bükfürdő!

Tisztelettel meghívom Önöket hagyományos tudományos ülésünkre, melyre 2008. december 5-7. között kerül sor.

Talán egy fokkal könnyebb évet zárunk, ellentétben a tavalyi, egészségügyet, egészségügyben dolgozókat és betegeket egyaránt próbára tevő év után. Igy a konferencia szüneteiben a napi gondok háttérbe szorulhatnak és újra a szakmai kérdésekkel foglalkozhatunk. A kialakult helyzethez kénytelenek vagyunk alkalmazkodni, ezért a szakmai kapcsolatok újjáalakításának (Melyik beteget kihez és hova küldhetünk?) fóruma is lehet Bükfürdő.

A konferencia fő témája a "lumboischialgia" diagnosztikája, kezelése lesz. A fő témát Dóczi és Komoly professzorok vezette munkacsoportok és az Országos Gerincgyógyászati Központ Pszichológiai osztálya előadásai vezetik be. Ehhez és a szabadon válaszható témákhoz, kazuisztikákhoz várjuk valamennyi résztvevő jelentkezését előadással, s a helyszínen aktív részvétellel. Felhívom szíves figyelmüket, hogy az előadások bejelentése az Asszisztencia Kft. honlapján keresztül történhet, részleteket a Meghívó más részében találnak.

Bevezetőben is nagy hangsúllyal említettem, hogy a konferencia tudományos értékein túlmenően nagyon fontosnak tartom Társaságunk tagjai közti emberi kapcsolatokat. Ahhoz, hogy kapcsolatok alakuljanak ki, meg is kell egymást ismerni. Ehhez teremtünk lehetőséget azzal, hogy két, gerincbetegségekkel foglalkozó műhely önálló szekcióban számol be tevékenységéről és helyzetéről. A győri Petz Aladár Kórház Idegsebészeti Osztályával és a Budai Irgalmasrendi Kórház I. Reumatológiai Osztályával lesz módjuk megismerkedni. Az ismerkedést segítik társasági programjaink is, melyre lehetőségük van minél nagyobb számban jelentkezni.

Várom Önöket Bükfürdőn! A konferencia sikere az Önök aktív részvételén múlik, ezért kérem minél nagyobb számban jelentkezzenek és jöjjenek el.

Tisztelettel:


Prof. dr. Géher Pál
elnök (2007-2009)